Amikor a gyerekek és a felnőttek világa találkozik – hogyan beszéljünk a gyerekkel nehéz témákról?

Sajnos időről időre próbára tesz minket az élet. A világ eseményei beszűrődnek az iskolákba, a gyerekszobába és az életünkbe. Mit mondanak a szakértők arról, hogyan érdemes a gyerekekkel kommunikálnunk azokról az eseményekről, amelyekről még felnőttként is nehéz beszélnünk?

Az utóbbi időben elég gyakran szembesülünk olyan történésekkel, amelyekről nem könnyű beszélnünk. Mégis kénytelenek vagyunk valahogyan elkönyvelni, beleszőni az életünkbe. Feldolgozni, hogy élhessünk tovább. Már a járvány kitörésekor is mérlegre kellett tennünk, hogyan és mennyit mondjunk minderről a gyerekeinknek. Most pedig itt egy háború.

Tudom, hogy ez sokunk számára okoz feszültséget. Együtt érzünk a menekülőkkel, vizsgálgatjuk a politikai környezetet és szorongunk. Szülőként szeretnénk, ha lenne egy általános megoldókulcsunk, ami mentén eljárhatunk, amikor hasonló események kúsznak be a mindennapjainkba.

Legyen az egy családi tragédia, egy világválság, egy természeti katasztrófa. Mi tartozik ebből a gyerekekre? Hogyan védhetjük meg őket a felesleges szorongástól és készíthetjük fel őket jól az esetleges következményekre?

Kell-e egyáltalán beszélnünk ezekről a dolgokról?

Szemlézve az elmúlt időszakban megjelent cikkeket a témáról, több szakértő is azon a véleményen van, hogy szükséges beszélni a gyerekekkel a világot érintő kérdésekről. Azt azonban nagyon hiányolom ezekből a szakértői megnyilvánulásokból, hogy szinte sehol nem térnek ki az interjúk és összefoglalók konkrétan a gyermekek életkorára vonatkozó tanácsokra.

Nem kapunk kézzel fogható útmutatást arra, hogy mit jelent az „életkornak megfelelő” tálalása egy halálesetnek, egy árvíznek, vagy akár egy háborúnak. Hiába elérhető egy csomó tanulmány, ilyenkor az idő sürget. A szülői felelősségünk pedig nagy.

 A HÁRÍTÁS ÉS A TABUSÍTÁS NEM JELENT MEGOLDÁST. 

Ugyanakkor nagyon fontos, hogy önazanonosak maradjunk, és megfelelően tudjuk képviselni az értékrendünket. Ne erőltessünk magunkra semmi olyat, amivel nem tudunk megbarátkozni.

Ha még mi magunk sem tudunk eligazodni a hírek és az események sorában, akkor várhatunk pár napot a dolgok kibeszélésével. Akár abban az esetben is, ha a gyermekünk maga fordult hozzánk a kérdéseivel. Nyugodtan megmondhatjuk neki, hogy egyelőre nem tudunk eleget a történtekről ahhoz, hogy megfelelően válaszolhassunk a kérdéseire. De ilyenkor mindenképpen vegyük a fáradtságot és nézzünk utána annak, aminek lehet. Majd egy-két nap múlva magunk hozzuk fel újra a témát.

Változtat-e a gyermek életkora azon, hogy mit mondhatunk el?

Csupor Éva pszichológus szerint igen, érdemes a gyermek életkorához igazítani a mondandónkat. Minél idősebb a gyermekünk, annál átfogóbban és őszintébben beszélhetünk velük ezekről a nehéz témákról.

A kisebb gyerekek esetében azonban nagyon fontos, hogy csak óvatosan fogalmazzunk, és biztosítsuk őket afelől, hogy amit lehet, kézben tartunk. Az óvodás- és kisiskolás korú gyerekek számára a közös játék és a népmesék világa segíthet a nehéz érzések feldolgozásában. A legtöbb szakértői tanács kitér rá, hogy fontos, hogy nyitottak legyünk a kérdéseikre.

Maradjunk őszinték, maradjunk emberek

Ám bármilyen nehéz is ezekben a helyzetekben megtalálnunk az egyensúlyt az igazság és a gyermekeink megóvása között, fontos, hogy őszinték maradjunk. Lehetünk elveszettek, lehetnek kétségeink. Érezhetünk fájdalmat. Ezektől az érzésektől sosem fogjuk tudni teljesen megóvni a gyermekeinket.

Mert miközben megmutatjuk nekik, hogy milyen mélységek lehetnek az ember életében, azt is megmutatjuk, milyen magasságokig juthatunk onnan. Megtanítjuk őket a reményre is. Megadjuk nekik azokat a megoldókulcsokat, amiket magunk is keresünk felnőttként. Mert, bár nem emlékszünk rá, a saját őseinktől hozzuk mi is a tovább élés képességét.